Szöllősiné Irénke klubtársunknál az idei évben szinte egymásnak adták a kilincset az újságírók. Nem csoda, hiszen már országos hírűvé vált az a csodavilág, ami a látogatót fogadja. Ráadásul Irénke szívesen és nagy szakmai hozzáértéssel mesél a különlegesnél különlegesebb szobanövényeiről és a kertjéről. A további tudnivalók megismerhetők a csatolt cikkből, ami a Fehérvár Magazinban jelent meg október 19.-én.

Szöllősiné Irén kertje az Öreghegyen szerintem igazi meseország. A székesfehérvári Kertbarátok Egyesületének alelnöke ugyanis több mint ezer cserép különleges növényt gondoz óvó szeretettel a saját udvarán. Miközben körbevezetett közöttük, elmesélte a történetüket is, no meg unszolásomra egy kicsit a magáét is.


Tündéri botanikus kert bújik meg az egyik öreghegyi családi ház udvarában. Nyáron ezerkétszáz cserépben burjánzanak itt a világ minden tájáról érkezett, színpompás virágú növényritkaságok. A kert lelke pedig Szöllősiné Irén, aki a székesfehérvári Kertbarátok Egyesületének alelnökeként a szívén viseli a szárazréti és a palotavárosi közösségi kert szépülését is. Otthonában pedig igazi mesebirodalmat alakított ki. De tényleg, amint beléptem a kapun, és mutatta sorra, büszke szavakkal illetve udvarának díszeit, szó szerint azt éreztem, mintha egy mesekönyv szereplőit sorolná fel nekem. Japán naspolya, Ezüst zuhatag, Kanári-szigeteki hajnalka, Kései végzetfa, Majomkenyérfa, Szarvasagancspáfrány, Chilei tölcsérjázmin, Argentin pillangófa, Új-zélandi karácsonyfa, Óriás aranykehely, Himalájai gyömbérliliom...

Ennyi növény gondozási tudnivalóit mégis hogyan tartja fejben?

Van egy regiszteres füzetem, bár azt inkább a latin nevek miatt vezetem,  mert nem mindegyiket jegyzem meg elsőre. De azt, hogy milyen gyakran kell öntözni, hogyan kell gondozni őket, egyszerűen megtanultam. Amikor beszerzek egy-egy növényt, rögtön utánanézek az interneten. Illetve van Flora lexikonom, a világ legnagyobb kertészeti enciklopédiája, amiben körülbelül huszonötezer növény található képekkel és leírással. Ha kíváncsi vagyok valamire, elkezdem lapozni, olykor a huszonnégyezrediknél találom meg, amit keresek.

Meseország ezer virága - beszélgetés Szöllősiné Irénnel
Az egyik költői nevű növény, az argentin pillangófa (Fotó: Szöllősiné Irén)

Hogyan kezdődött a növények iránti szenvedélye?

Édesanyám is nagyon szerette a növényeket, gyűjtögette őket gyerekkoromban a kertünkben. Engem is már akkor érdekeltek, és bizony amikor a szülői házból elkerülve egy ideig panellakásban éltünk a férjemmel, az egy nyűgös időszak volt. Ott sem tudtam lemondani arról, hogy minél több szép virág vegyen körül. Amikor harminc éve ezt a házat megépítettük, és elkezdtünk utazgatni, szépen, fokozatosan gyarapodott a gyűjtemény.

Tényleg ezerkétszáz-féle növény van itt?

Ezerkétszáz cserép van, de nem ennyi fajta! Akad, amiből három cseréppel is tartok. Ugyanis a különlegesekből szeretem, ha van egy tartalékom,  hiszen nehéz beszerezni őket.

Meseország ezer virága - beszélgetés Szöllősiné IrénnelKínai selyemirtusz (Fotó: Horváth Reni)


Általában külföldről hozza be őket?

Rendelek magokat az interneten is. Előfordul, hogy a trópusi növények magjait a hűtőben csíráztatom, mert hidegsokkra van szükségük. Kertészeti vásárokon is szerzek be palántákat, magokat. Megesett, hogy az osztrák virágkiállításon vettem egy különlegességet, amiről kiderült, hogy magyar nemesítőtől származik. Vele is felvettem a kapcsolatot természetesen. De  valóban rengeteg növényt köszönhetek az utazásainknak. A környező országok mellett vannak növényeim Görögországból, Törökországból, Marokkóból, Tunéziából, Jordániából, Madeiráról, az Azori-szigetekről... Ha külföldön járunk, szeretek kimenni a piacra, ott kutatni a helyi növények között. Veszek egy-egy szem gyümölcsöt például, és hazahozom a magját. Mert ha itthon vetem el, saját földbe, ezt a klímát szokja meg kezdettől és sokkal jobban megmarad, mint ha a kész növényt hoznám. De árulnak palántákat is piacokon, időnként olyan formában is hozok. Amikor hazahozok egy-egy kis növényt, lepermetezem rovar- és gombaölővel, és 2-3 hétre karanténba teszem. Egy különleges szerzeményem az Azori-szigetekről hozott Sárkányvérfa. Abból ott több száz éves fákat is láttam, úgy, hogy egyszerre virágzott is, és az előző évi, már megszáradt magok is rajta voltak. Rengeteg volt, próbáltam magot hozni belőle. De olyan magasan volt, hogy sehogy sem értem el. Már az utazás utolsó napján jártunk. Így hát megpróbáltam megértetni a kertésszel, mit akarok, de csak ingatta a fejét, hogy nem, nem! Már majdnem fel is adtam, amikor a földön elhúzta a növények leveleit, és alatta tele volt öt-hat centis palántákkal, abból adott nekem. De van olyan is, amit Sri Lanka szigetéről, Amerikán keresztül hozott egy ismerősöm.

Akadnak követői is ebben a szenvedélyében?

Ó, az interneten rengetegen vannak. Létezik egzotikus növények csoportja a Facebookon, virágmániások csoportja, kertbarátok…

Csereberélik is a növényeket?

Persze, csak az a baj, hogy én nehezen tudok cserélni, mert nem sokaknak van ekkora gyűjteménye. 

Meseország ezer virága - beszélgetés Szöllősiné Irénnel
A növények téli menedéke, az üvegház, nyáron szinte ki sem látszik a virágok közül (Fotó: Horváth Reni)

Igazi művészet lehet ennyiféle éghajlatról származó növényt itt életben tartani.

Van két üvegházam, oda hordom be a téli hónapokra az összes növényt. Az egyikben van egy kis fűtés, de 13-14 fok a maximum, mert télen szüksége van a növényeknek is pihenésre. A másikban nincs fűtés, ott tárolom a leandereket meg a télálló növényeket. Ezeket csak az ónos esőtől kell megvédeni, zárt helyre tenni, de egyébként hidegben vannak télen.

Egyedül cipeli be az összes növényt?

Mindent. Ugyanis én tudom, hogy mit hova kell, és mikor van itt az ideje, hogy bevigyem. Már szeptember végén elkezdem behordani, télre már lépni sem lehet tőlük odabent. Ráadásul folyamatosan cserélgetni kell, hogy mi, hova kerül, azt a férjem nem tudja, én tartom fejben.

Meseország ezer virága - beszélgetés Szöllősiné Irénnel
A konyhaszekrény tetején a nagy becsben tartott porcelán kiöntőedények sorakoznak (Fotó: Szöllősiné Irén)

Ilyen sok növény között talán naivan is hangzik a kérdés, de van kedvence?

Mindig a legújabb!  – válaszol nevetve. (A kérdés egyébként tényleg naiv, mert minden szavából süt, hogy az összes virág a szíve csücske, és miközben beszélgetünk, mindegyiket sorra becéző szavakkal illeti.)

A legtöbb idejét egyébként itt tölti a kertben?

Dehogyis! Nyugdíjas klubba is járok, a székesfehérvári Kertbarát Egyesület alelnöke vagyok, A szárazréti és a palotavárosi közösségi kert is hozzánk tartozik. Azon kívül van egy nagyobb telkünk is, szőlővel, gyümölcsössel, ott is akad dolog bőven. Meg persze főzök minden nap. 

Mégis, valahogy a legtöbb elfoglaltsága a növényekhez kötődik. A tévében is leginkább kertészettel kapcsolatos műsorokat néz?

Inkább úgy fogalmazok, hogy azokat biztosan nem hagyom ki!

Van még más, a szívéhez hasonlóan közel álló kedvtelése is?

Mindjárt fölmegyünk, és megmutatom a kávé- és teakiöntő gyűjteményemet! Majdnem négyszáz darab van belőle. Ugyanis az emberek általában a készletből legtöbbet a csészét használják. Így azok szép lassan elfogynak, eltöredeznek, a kiöntők pedig megmaradnak. Jobbra-balra rakosgatják, sajnálják kidobni, mert porfogó. Én pedig szépen összegyűjtöm és megőrzöm őket.

Sokat kávézik is?

Legfeljebb naponta egy kávét iszom – nevet. – Csak gyönyörködésre tartom ezeket a különleges porcelánokat.