A májusi klubfoglalkozáson Barabits Elemér növénynemesítő, az Alsótekeresi Faiskola ügyvezető-igazgatója, tulajdonosa tartott élvezetes beszámolót a Közép-Ázsiai térségbe szervezett gyűjtőútjairól. Beszámolója során nagyon érdekes összefüggésekre hívta fel a figyelmünket, amelyek nem csak a szaporítóanyag előállító és forgalmazó szakemberek számára fontosak, hanem hasznosítható a hobbikertészek által is.

Véleménye szerint – legalább két ok miatt is - különleges helyzetben vannak a magyarországi faiskolák. Az egyik ok: akik idehaza igényesen állítják össze kínálatukat, azok nem vehetik át kritika nélkül a nyugat-európai faiskolák gazdag kínálatát, mert az ott forgalmazott növények többsége nem a mi klímánkhoz hasonló körülmények között érzi jól magát. A mi éghajlati körülményeink és talaj adottságaink (fagyos telek, aszályos nyarak, évente csak 500-600 mm csapadék, meszes, magas ph értékű talajok) amelyek leginkább meghatározzák a növények komfortérzetét, jelentősen eltérnek a tőlünk nyugatabbra találhatótól. Emiatt döntött úgy, hogy Közép-Ázsiába szervez gyűjtő utakat, ahol nagyon hasonlóak az időjárási viszonyok.


Azonban van egy jelentős eltérés: az a vidék jellemzően magashegyi térség, ott nincsenek termetes fák, inkább bokrok, bogyós gyümölcsök dominálnak.
Fontos tudni, hogy a csapadék mennyisége alapvetően meghatározza az előállítható biomasszát, növényi tömeget. Nálunk a kevés csapadék miatt nem erdőségi talajok képződnek, hanem mezőségiek. A nedvesebb területek növényei a mi száraz területeinken nem fognak díszleni.

A másik újszerű világjelenség a klímaváltozás, ami új helyzetet teremt mindenki számára, aki növények szaporításával, nemesítésével foglalkozik. Kevesebb a csapadék, csökken a levegő páratartalma, megnő az inszoláció, gyakran fellép a légköri aszály. Emiatt mindenkinek felül kell vizsgálni az eddigi növényhasználatot. Hazánkban a növénynemesítésben, szelektálásban, honosításban legfőbb szerepe a szárazságtűrésnek, a talajokhoz való alkalmazkodó képességnek és a fagytűrésnek van. A világban mindenhol nagy programokat szerveznek, hogy mérsékelni lehessen a klímaváltozás negatív hatásait.

Az előadás után izgalmas képeket láttunk a gyűjtő utakról. Láttunk pirosra színeződő lombú kajszibarack fát; cseresznye méretű termést hozó galagonyát (amiből ott lekvárt főznek); fa termetűre növő szőlőt; 4 méter törzsátmérőjű diófát (kb. 500 éves), ami néhol természetes erdőt alkot; Örményországban őserdőt alkotó 3-4 méter átmérőjű platánfákat; és egy a selyemút mellett díszlő 800 évesre becsült, 24 méter körméretű platánt is.

Rávilágított, hogy a jó kertész a növények telepítésekor figyel arra, hogy hol van a kertjében párásabb környezet, árnyék, szélvédettség, fagyzugos terület, stb. Ezekkel és a megfelelő növények kiválasztásával mi is eredményesebbek tudunk lenni.

A közelmúltban hasonló témájú cikk jelent meg a feol.hu oldalon, amelyet ide kattintva olvashat.
Az Alsótekeresi Faiskola honlapja: www.altekfa.hu

Szerző: Máthé Ferenc