December 15.-én Szabó Mária virágnemesítő, kertészmérnök volt az évzáró klubfoglalkozásunk vendége. Az előadó tíz évig volt a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének igazgatója, majd később a Gyümölcs és Dísznövény Kutató Intézetben dolgozott a nemzetközi hírű dr. Kovács Zoltán munkatársaként, majd utódjaként. Az általa nemesített kerti bazsalikom (Ocimum basilicum „lilagömb”) aranyérmet nyert a Fleuroselect nemzetközi nemesítő intézettől. Székesfehérvári kötődése is van: részt vett a Petőfi tér virágosítási tervének elkészítésében, a növények telepítésében és többször zsűrizett a Virágos Magyarországért verseny zsűritagjaként.

 


Az intézetben azt tűzték ki célul, hogy olyan egynyári és évelő virágokat nemesítsenek, amelyek megfelelnek a Kárpát-medence száraz, szélsőséges időjárási viszonyai között is; hosszan, nagy tömegű virággal díszítik a városok és falvak parkjait, a virágot szerető emberek portáit.
Az előadó bemutatott sok, főleg parki kiültetésben használható egynyári virágot, többek között: kúpvirág, tollas kakastaréj, kisvirágú bársonyvirág, díszdohány, kokárdavirág, kerti bazsalikom, egynyári mályvarózsa, őszirózsa és egyéb fajtákat. Ezeknek mindnek számtalan változata létezik. Mindezek sok színes képpel szerepelnek az általa írt könyvben, amelyet meg is tudtunk vásárolni.

Sok érdekességet tudtunk meg a nemesítő munkáról is. Ez hagyományosan úgy zajlik, hogy egy fajtából sok ezer magot elvetnek, majd a palánták közül kiválasztják azt az egy-két példányt, amely színben, méretben, vagy valami más fontos tulajdonságban eltér a többitől. Ezeket elkülönítik, magjaikat újból és újból elvetik, míg utódaik túlnyomó többsége biztonságosan hozza az új fajtára jellemző jegyeket. Ez legalább 5 évet vesz igénybe. A világ fejlettebb technológiával rendelkező, gazdagabb országaiban már az első ígéretes példányt klónozzák, azaz nem magról szaporítják, hanem a növény szöveteiből sokszorozzák meg, tetszőleges példányszámban. Ezek a növény-gyárak millió számban ontják az újabbnál újabb változatokat. Ők nem magot exportálnak, hanem kész palántákat, amelyek kiültetés után gyakran nehezen akklimatizálódnak.

Szokásaink szerint a tagtársak sok finom süteményt hoztak, így jó hangulatú beszélgetésekkel zártuk a 2021.es évet.

Boldog, Békés Karácsonyt és Új Évet kívánunk minden tagtársunknak!

Szerző: Máthé Ferenc